+36 30 718 1976 / kapcsolat ("kukac") hobbifalva.hu

Rólunk




Kedves Látogató!


Szeretettel köszöntelek hobbiboltunk webáruházában. Migléczi Annamária vagyok a Hobbi Falva webáruház és a Zsámbék belvárosában található Hobbi Falva méteráru-, rövidáru-, és kreatív hobby termékeket forgalmazó üzlet tulajdonosa.

A 2021-es év nagy változást hozott számomra és így a családom számára is. Sok éve dédelgetett álmomat valósítottam meg azzal, hogy 2021 áprilisában megnyitottam Zsámbék központjában az üzletemet. Lakhelyem és a környező települések lakosai már jól ismernek és tudják, hogy ez milyen nagy változást jelentett az életemben. A közel 30 éves egészségügyben eltöltött munkaéveket magam mögött hagyva, a patikai tára mögül ’átálltam’ a méteráru és hobbi boltom pultja mögé. A mindennapjaim gyökeresen megváltoztak, de ha valakinek van egy nagy álma, amit legalább egy évtizede szeretne megvalósítani, akkor annak az álomnak, hatalmas ereje van.

Kislány koromban kezdtem megismerkedni a különböző kézimunka fajtákkal. Először általános iskolás gyerekként megtanultam kötni, hímezni és makramézni, ezután megismerkedtem a horgolással és a GYES ideje alatt pedig a gépi varrással és a keresztszemes hímzéssel is. A különböző kézimunka technikák szerves részévé váltak a mindennapjaimnak.

Üzletem megnyitása után nem sokkal ennek az ’álomcsomagnak’ megvalósult még egy vágyott eleme is, mégpedig, hogy kis csoportos foglalkozások keretein belül megismertessük a különböző kézimunka fajtákat az erre igényt tartó jelentkezőkkel. Horgolótanfolyamainkon már közel 100 jelentkezővel tanítottuk meg a horgolás technikáját és bízunk benne, hogy még nagyon sok érdeklődőnek adhatjuk majd át ennek a kézimunkafajtának a szeretetét.

Üzletem működtetésében kisebbik lányom segít, aki az általános iskolai tanulmányai mellett 8 éven keresztül művészeti tanulmányainak a megalapozásával töltötte a szabadidejét, majd erre építve művészeti tagozatra járt a gimnáziumi évei alatt és aki dekoratőrként végzett ebben az évben.

Webáruházunk létrejötte pedig ’álomcsomagunk’ koronája.

Bízunk benne, hogy folyamatosan bővülő webáruházunk széles áruválasztéka, amely magában foglal - méterárukat, festékeket-, fonalakat, kötéshez-, horgoláshoz-, hímzéshez-, varráshoz-, makramé-, és még számos egyéb kreatív hobbi technikához szükséges kellékeket - elnyeri majd a tetszésedet és örömmel találsz rá vagy fedezel fel számodra új termékeket, lehetőségeket és ezek segítségével készíthetsz magad és az ismerőseid, szeretteid számára értékes, szép ajándékokat.

Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy webshopunkat folyamatosan fejlesszük, hogy minél gyorsabb és élvezetesebb legyen számodra nálunk a böngészés és a vásárlás.

Üdvözlettel!

Migléczi Annamária